DE ÉN AZ ÚRRA NÉZEK!

Borzalmas látomást mutatott az Úr Mikeásnak népe sorsáról.

Izráel fejedelmei gyűlölik a jót, és kedvelik a gonoszt (3,2). 

Aki jó közöttük, olyan, mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor (7,4).

Ezért mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá lesz Jeruzsálem (3,12).

Mikeás mégsem esik kétségbe. Titkot ismer, amely a legszomorúbb pillanatokban is örömet és vigasztalást ad neki. Így kiált: "De én az Úrra nézek!" Felfelé irányítja tekintetét. 

Az emberek helyett Istenre, az ő üdvösségére néz. Minden félelem és nyomorúság ellenére megvigasztalódva mondja: "Én az Úrra nézek! Ne örülj, én ellenségem! Elesem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom." (Mik 7,7-8)

Ezt a mikeási tekintetet kell nekünk is elkérnünk az Úrtól az új esztendőre. Nagyon fontos ez! - Amikor a tíz kém csak óriásokat és égig érő erődített falakat lát, mi így szólhatunk Józsuéval és Kálebbel: "De én az Úrra nézek" - s bemehetünk Kánaánba.

Amikor Dávidot szidja és gyalázza Sémei, ő meg tudja magát tartóztatni Isten akarata szerint, mert nem Sémeire, hanem az Úrra néz. Amikor Józsefet be akarja hálózni Potifár álnok felesége, ő az Úrra néz, nem akar ellene vétkezni, és tiszta marad. Amikor Elizeus szolgája fél, mert Dótánt körülzárta a szíriai sereg, Elizeus egészen nyugodt marad, mert szemei az Urat és az Ő seregeit látják. Amikor egész Izráel azt gondolja, hogy Góliát a kis Dávidot felaprítja, Dávid bátran megy ellene, mert az Úrra, Megmentőjére néz.

Az Úr irányítsa tekintetünket Önmagára, akkor félelem nélkül tovább vándorolhatunk.

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

,,Nem ihatták a vizet Marában, mivelhogy keserű volt. Az Úr mutatott Mózesnek egy fát és bevetette azt a vízbe, és a víz megédesedett.,,- 2Móz 15,22

Ugyanaz a száj, amely néhány nappal előbb telve volt az Úr iránti hálával és dicsérettel, most keserű panasszal és haragvó zúgolódással van tele.

A pusztában elegendő vizének kell az embernek lennie ahhoz, hogy életben maradjon. Izrael a Vörös-tengertől jövet egy pusztába ért. Vizet keres, talál is, de a víz keserű, ihatatlan. Haragosan, majdnem káromkodva száll fel a nép zúgolódása.

Csak egyvalaki nem tart velük: Mózes. Ő Istenhez kiált, és Isten nem hagyja cserben. Mutat neki egy fát. Mózes belevetette azt a keserű vízbe, és abban a pillanatban a "Mára", a keserű víz drága édesvízzé változott.

Életünk vándorútján mi is érünk "Mára-helyekhez". Vannak keserűségek, amelyek olyanok, mint az epe. Például egy veszekedős szomszéd. Civakodik a gyalogút miatt, a víz miatt, a kerítés miatt, egy fa miatt, stb. Vagy gondoljunk egy nehéz természetű családtagra! Ó, hogy meg tudja egy ember is keseríteni életünket! Mit tegyünk ilyenkor? Mérgelődjünk? Emésszük magunkat? Váljunk gyomor- vagy epebajosokká? Nem! Imádkozzunk Istenhez, amint Mózes tette. Isten nekünk is mutat egy fát, amit belevethetünk a keserű vízbe. Miféle fa ez? Nem egy szilánk Krisztus keresztjéből, sem egy tövis a koronájából. A csodálatos fát, amelyhez Isten utasít minket, így hívják: "Alázat, türelem. Saját akaratunk feláldozása. Lemondás. Megbékülés. Bocsánatkérés." - Pál ezt a csodálatos fát vette a kezébe. Zsidóskodó keresztyének, akik gyűlölték Pált, meg akarták keseríteni római fogságát azáltal, hogy versengésből prédikálták Krisztust. Pál azonban ezt mondta: "Mit mondjak? Csak hogy... Krisztust prédikálják, és én ennek örülök, sőt örülni fogok."

Boldog az, aki Isten által felismerte ezt a csodálatos fát.

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

,,Vitéz harcos az Úr. Az Úr uralkodik mindörökkön-örökké!,, 2Móz 15,3. 8. 

Örvendezhetett-e valaha is jobban egy nép, mint Izrael a Vörös-tenger mellett?! "Éneklek az Úrnak, mert fenséges Ő, lovat lovasával tengerbe vetett."

Mi, emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy a csodálatos szabadulásból, amit átéltünk, valamit a magunk javára írjunk. Mózes előtt az emberi szívnek ez a hajlama nem volt ismeretlen. 

Az imént átélt szabadulás olyan lenyűgöző, egyedülálló volt, hogy Izrael könnyen elbizakodottá válhatott volna. Mózes látta ezt a veszélyt, és dicsérő énekében arra irányította Izraelt, hogy minden dicsőséget Istennek adjon. "Vitéz harcos az Úr." "Kezed, Uram, ellenséget összetör." "Éneklek az Úrnak, mert fenséges Ő."

Újabb és újabb fordulatokban Istent, az Urat dicsőíti mint vitézt és győzedelmes hőst. - Ezt tette Gedeon is, amikor 300 emberével a midiániták hatalmas seregét egy éjszakai rajtaütés által szétzúzta. - így énekelt Dávid is, amikor az óriás Góliátot egy kövecskével legyőzte, így dicsérte Istent Ezékiás is, amikor egy éjszakán Sénak-hérib óriási csapata pestis áldozata lett, és Jeruzsálem megszabadult. - így adjunk mi is mindig Istennek dicsőséget, ha a bűnnel és ördöggel való harcunkban Isten szabadítását tapasztaljuk!

Mi csak porszemek vagyunk az ellenség hatalmas erejéhez képest. Egyedül Isten a vitéz hős, aki képes azt összezúzni. S ahogy Mózesnek magától értetődő volt, hogy sem ő, sem senki más nem lehet Úr és király Izraelben, hanem egyedül az Úr uralkodik mint király mindörökké, így mondjuk mi is minden áldás és Istentől ajándékozott eredmény után:

Fölöttem is csak az Úr uralkodjék most és mindörökké!

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

,,Éneklek az Úrnak, mert fenséges Ő, lovat lovasával tengerbe vetett.,,

-2Móz 15,1 

Micsoda felemelő óra, amikor Izrael elpusztulni látja a Fáraó hatalmas seregét! 

"Elmerültek, mint az ólom hatalmas vizekben." (10. v.) Figyeljünk most arra, milyen hatást váltott ki ennek látása Izraelben! 

A 2Móz 14,31-ben ezt olvassuk: "És látta Izrael azt a nagy dolgot, félte azért a nép az Urat".

Amikor látta a nép a Fáraó seregének hirtelen pusztulását, ezt mondta: Ezt Isten tette! 

Senkinek nem lehetett ilyen gondolata: puszta véletlen, hogy a Vörös-tenger vize éppen ebben az órában tért vissza. Nem! Mindnyájan elismerték, hogy ez az Isten ítélete a Fáraón. 

Látták, micsoda rettenetes dolog az élő Istennel ellenkezni és az Ő kezébe esni. 

Az elmúlt évtizedek ítéletei minket is arra tanítanak, hogy térjünk vissza az Úr félelméhez.

A másik hatásról így szól az Ige: "És hittek az Úrnak és Mózesnek, az Ő szolgájának." (2Móz 14,31) 

Nem mindig tette ezt Izrael. Mennyi bizalmatlansággal találkozott Mózes, amikor Isten nevében a Fáraó kezéből való szabadulást meghirdette népének! A Fáraónak és seregének elpusztulása láttán azonban a hitetlenségnek és kételkedésnek meg kellett szűnnie. 

Izrael énekel Mirjámmal: "Jobbod, Uram, erő által dicsőül, jobbod, Uram, ellenséget összetör! ... Kicsoda olyan, mint te?!"

A harmadik hatás abban a körülményben mutatkozott, hogy a nép hangulatában teljes fordulat következett be. Eddig majdnem csak sírás, panaszkodás, sóhajtozás, zúgolódás és civakodás volt hallható közöttük. Mindez egy csapásra elhallgatott. 

Hála és dicsőítőének szállt fel nemcsak a szájakból, hanem a szívek melegéből is.

- Bárcsak ezt váltanák ki belőlünk Isten nagy tettei, amelyekből élünk! 

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

"A felhőoszlop is elindult előlük és mögéjük állt. És odament az Egyiptombeliek tábora és az Izrael tábora közé."- 2Móz 14,19-20 

Izrael kiszabadult az egyiptomi zsarnokság tüzes kemencéjéből. A rabszolganép először szívta be a szabadság áldott levegőjét. Örvendezve vonult az atyák országa felé. Isten azonban nem sokáig engedte ezt a túláradó örömöt. Népének belsőképpen, árthatott volna a szabadság mámorának kábulata.

Imádkozni és hinni kellett megtanulniuk. Íme, már fel is tűnt a távolban egy hadsereg. A Fáraó üldözi Izraelt. Gyorsan közelednek, 600 hadiszekér jön fürge paripákkal. A küllőkből mindkét oldalon méteres sarlókések állnak ki, ezzel akarják a védtelen népet felaprítani.

Képzeljük csak bele magunkat egy izraelita akkori helyzetébe! Halára van rémülve. Megbűvölten nézi a gyilkolókéses hadiszekereket. A Fáraó pompás hadiszekere van az élen, csapatának lándzsái és pajzsai ragyognak a napfényben.

Az izraelita átéli népének teljes nyomorúságát: tehetetlenségét, kilátástalanságát, elveszett állapotát. De ez nem baj. Ennek így kell lennie. Ez szolgálja Isten dicsőségét.

Az izraelita azonnal védelem alatt van, amikor a felhőoszlop felkél és Izrael és üldözői közé áll. Az első pillanatban kétségbeesetten kiáltott fel. Imája csak egy aggódó sóhaj és tompa nyögés volt, de ez pillanatok alatt átváltozott forró, bensőséges hálaadássá.

Az ellenséges haderő a sűrű ködben megtorpant. Az izraelita tekintete az ellenségről elfordul a mindenható Istenre, Aki az egész harcot a kezébe vette, s így szól Mózesnek:

"Az Úr hadakozik értetek, ti pedig veszteg legyetek"!

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

"És ilyen módon egyétek meg azt!"- 2Móz 12,11 

Isten a páskaünnepre vonatkozóan hármas utasítást adott.

Először: Az erre az alkalomra levágott bárányt maradék nélkül el kellett fogyasztani még azon éjjel. Ha a háznép részére ez soknak bizonyult, akkor a közvetlenül szomszédos családdal együtt kellett a bárányt levágniuk.

Bölcs és szent rendelés volt ez. Mily gyakran előfordul, hogy ellenségeskedés van a közvetlen szomszédok között! Amikor Izrael a páskaünnepre készült, akkor szükség esetén nem kereshettek egy kedves családot, hogy azokkal együtt ünnepeljenek, hanem a közvetlen szomszédjukhoz kellett fordulniuk (4. v.). Ha rendezetlen volt a viszonyuk, akkor előbb rendezni kellett. Mi lett volna erre alkalmasabb, mint az a nap, amikor Isten nagy irgalmasságára emlékeztek, amellyel kimentette őket az egyiptomi rabszolgaságból?

Mi hogy vagyunk a közvetlen szomszédunkkal?

A második rendelkezés így szólt: "nagy sietséggel egyétek azt" (11. v.)! Úti ruhában, lábukon vándorsaruval, kezükben vándorbottal kellett enniük.

Ez a rendelkezés jelentős számunkra is, akik a mennyei hazába vagyunk úton. Hogyan állunk a zarándoksággal? Nem kötöz meg bennünket a földi vagyon, az üzlet, a mammon?

Mily ritkán találkozunk Jézus tanítványai között is olyan zarándoklelkülettel, mint a Pálé volt, aki úgy vett búcsút Milétusban: "Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem futásomat örömmel" (Csel 20,24).

A harmadik rendelkezés szerint az Izraelitáknak az utolsó morzsa kovászt is el kellett távolítaniuk házukból.

Pál ennek a rendelkezésnek lelki értelmére így mutat rá: "Azért ne a régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában (lKor 5,8)!

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

"Mózest és Áront elűzték a Fáraó színe elől. - Akkor a Fáraó sietett hívatni Mózest és Áront... - És ezt mondta néki a Fáraó: Menj el előlem, vigyázz magadra, hogy többé az én orcámat ne lásd!"- 2Móz 10,11. 16. 28

Érdekes váltakozás a Fáraó és Mózes érintkezéseiben. Nemrég Mózest durván elkergették, majd olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, újra hívatják, végül ismét elűzik úgy, hogy soha többé ne lássa a Fáraó arcát; Mózes pedig minden esetben ellentmondás nélkül engedelmeskedik a Fáraó akaratának.

Ha a király nem tudakozódik tőle, ő nem tolakodik, de ha újra hívják, nem játssza a sértődöttet, azonnal rendelkezésre áll.

Ugyanez az ember azonban rendíthetetlenül áll, mint a kőszikla a hullámverésben, amikor a Fáraó Isten akaratából valamit lealkudni próbál. Beleegyezne már, hogy Izrael kivonuljon, de csak a férfiak, az asszonyok és gyerekek pedig maradjanak Egyiptomban.

Vagy megengedné, hogy az egész nép elmenjen, de juhaik és állataik nélkül - ezekkel a próbálkozásokkal szemben Mózes hajthatatlan marad.
Mint az acél, olyan kemény, mikor Isten akaratának keresztülviteléről van szó:
"Velünk jönnek barmaink is, egy körömnyi sem marad el"! (10,26)

A Fáraó ismételten megpróbálja erőszakkal Mózest véleményének megváltoztatására bírni, de ő mozdíthatatlan marad. Mózes nekünk, keresztyéneknek példaképünk lehet a világhoz való viszonyunkban. Minden esetben engedékenységet kell tanúsítanunk, amikor tanácsot és segítséget kérnek tőlünk. Ezt szívesen is tesszük.

Ne legyünk érzékenykedők akkor sem, ha méltánytalanság ér bennünket! Becsületesen ellent kell azonban mondanunk, amikor az Isten által parancsolt igazi, világos, Isten és a Lélek által munkált bűnbánatból és megtérésből akarnak lealkudni valamit is.

Házunkban és egész családi életünkben mindennek e szabály szerint kell végbemennie:
 "Kerüljétek ki a romlottságot, amely e világban a bűnös vágy által uralkodik!" (2Pt 1,4) -
Mindkettő legyen meg bennünk: Mózes engedékenysége és hajthatatlansága!